Álompár 2020

2019 szeptemberében hirdettünk egy versenyt, amelyben a házasulandó párok mérethették meg magukat. Gábor és Ramóna nyerték meg a  “Belvárdi Fogadó 2020 Álompár”  címét.

Esküvőjük sajnos már a pandémia alatt szerveződött, de kitartottak döntésük mellett és 2020. szeptemberében megtartottuk a Nagy Napot. Ez most az Ő történetük.

Fogadjátok szeretettel.

Gábor & Ramóna

offCanvasOrnTop

Meséljetek kicsit a történetetekről, hogyan találtatok egymásra?

Gábor : 2012 őszén ismerkedtünk meg a pécsi Jobb, mint otthon nevű sörözőben. Én éppen abban az évben végeztem, Ramóna pedig másodéves volt. Megismerkedtünk, beszélgettünk. Valamikor 2015-ben feltett egy új profilképet a közösségi oldalára, akkor akadt meg talán rajta először a szemem. Ráírtam, de az egyszavas válaszaival lekoptatott. Aztán jött 2016 előszilvesztere. Az Est Caféban találkoztunk.

Tudtam, hogy Japánban töltötte az előző szemesztert és amikor elkezdtünk beszélgetni egy őrült ötlettől vezérelve kértem, hogy kezdje el felolvasni a Google fordítóba magyarul bepötyögött mondatokat japánul, mint például „Meghívhatlak egy pohár borra?” vagy „Randizunk?”. Mikor mentek haza, kikísértem a barátnőivel és a két normál puszi után kapott egy harmadikat is. Másnap már kézenfogva sétáltunk a Széchenyi térre az éjféli tüzijátékra.

Hogy történt a lánykérés?

Gábor: 2018 karácsonyára készültünk. Novemberben hosszasan elbeszélgettem egy régi kedves barátnőmmel a szülinapján telefonon, és mikor ránk terelődött a szó, megkérdezte, hogy „Szereted? Akkor vedd el!”. Miután megszületett bennem a lánykérés ötlete, beszereztem egy gyűrűmérőt, mert Ramóna korábban nem hordott soha gyűrűt. Megtörtént a titkos mérés, és elérkezett szenteste, a lánykérés estéje. Először karácsonyoztunk kettesben. A vacsi után ajándékoztunk, hát jókora meglepődés lett, amikor letérdeltem.

Ramóna: Habár Gábor korábban is emlegette, hogy én leszek a felesége, nem gondoltam volna, hogy a lánykérés a közeljövőben várható. Ezért is volt akkora meglepetés, amikor szenteste az előre megbeszélteken felül volt még egy ajándék.

Megnyertétek az Álompár 2020 nyereményjátékot. Meséljetek hogy zajlott a játék, és végül hogy éreztétek magatokat mikor kiderült ti vagytok a győztesek?

Gábor: Amikor eldöntöttük, hogy a Belvárdi Fogadóban tartjuk a lagzinkat és kiderült, hogy itt ez a játék, nagyon komoly energiákat mozgósítottam, hogy mi gyűjtsük be a legtöbb lájkot. Úgyhogy elkezdtem felkutatni a lájkcserélő csoportokat. Az összesbe beléptem, amit felajánlott a Facebook. Órákat töltöttem a gép előtt csak azért, hogy lájkoljam vadidegenek posztjait, képeit és aztán odabiggyesszem a mi képünk linkjét viszonzásképpen. A végén már egy rakás külföldi csoportnak is tagja voltam. Ilyen aktivitással gyakorlatilag a játék 2. napjától látszott, hogy mi fogunk győzni.

Miért éppen MI, Miért a Belvárdi Fogadóra esett a választás?

Gábor: Apukámmal és Ramónával egy kozármislenyi étteremben akartunk ebédelni, de – szerintük – késő lévén már nem akartak kiszolgálni minket. Úgyhogy átruccantunk Belvárdgyulára. Nagyjából amikor hozták ki az ételeket, akkor kezdtem el lagzihelyszínkereső szemmel is végignézni az egyes helyiségeket. Aztán szerencsére később kiderült, hogy remek választásnak bizonyult a Fogadó.

Ramóna: Amikor ott jártunk, maga a hely nagyon igényesnek nézett ki és a személyzet is szimpatikus volt. Kicsit aggódtam a befogadóképesség miatt, de a pincérek (és Gábor) annyira meggyőzött, hogy rábólintottam.

A helyszín mellett volt még olyan szolgáltató, aki főszerepet kapott? Mitől jó számotokra egy esküvő, kinek a személye hiánypótló számotokra?

Ramóna: Mivel már szűk körben összeházasodtunk, a lakodalmunk legfőbb célja az volt, hogy a teljes családunkkal és a barátainkkal is megünnepelhessük a frigyünket. Így az volt számunkra a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát. A visszajelzések alapján ez sikerült is, jót buliztunk.

Milyen stílust álmodtatok meg a nagy napra?

Ramóna: A lagzi színválasztása viszonylag könnyen ment, hiszen a bordó a kedvenc színem és Gábor is kedveli. Ehhez egy rusztikus-vintage stílust álmodtam meg. Fontos szerepet kaptak a hajtogatott darvak is.

Meséljetek kicsit a ruhaválasztásról! Ramóna hogyan találtad meg az álomruhádat?

R: A ruhámat az egyik kedves volt kolleganőm varrta, így nem volt nehéz a választás. Szerettem volna, ha olyan ruhám van, akár később is tudok használni. Így született meg a ruhám, ami két különálló rétegből áll.

Gábor: A feleségem hónapokon át győzködött, hogy viseljek ceremóniamellényt a nagy napon, én az utolsó hétig ezt teljesen kizártam, hogy így legyen. Végül péntek délután vásároltunk mellényt, amin a kedvesemtől kapott zsebóra emelt még egy szintet.

Van olyan fejezet, amely különösen fontos volt a számotokra?

Ramóna: Az volt a legfontosabb, hogy együtt bulizhassak a barátaimmal, rokonaimmal.

Gábor: Külön fejezet nem maradt meg nekem, inkább csak, hogy mennyire rögös és nehéz volt az út, amíg eljutottunk magáig a rendezvényig. Nem lehettünk egyszerű megrendelő, hiszen már házaspárként érkeztünk Belvárdgyulára, itt volt ez a világjárvány, ráadásul a lagzi hetében hozták a 23 órai zárásról szóló, jogilag és logikailag egyaránt nehezen értelmezhető rendeletet is. Így inkább az volt fontos, hogy a rengeteg nehézség és buktató mellett is eljutottunk a végeredményig. Nem feltétlenül szeretnék „hazabeszélni”, de ebben egyébként rengeteg megértést, rugalmasságot és segítséget kaptunk a Fogadótól.

Van olyan történés az elmúlt időszakban, ami számotokra különösen tanulságos volt?

Ramóna: Az emberek nem gondolatolvasók, és a szolgáltatók nem csak a te esküvődet szervezik a szezonban. Még ha mindent át is beszéltetek, leírtatok, akkor is érdemes az esküvő előtt pár nappal még egyszer azokkal az emberekkel, akik segítenek az előkészületekben és a lebonyolításban, együtt átrágni, hogy mit és hogyan szeretnél.

Gábor: Ez abszolút személyes élmény. Az utolsó héten valódi lemondássorozattal szembesültünk, ami ráadásul 3 nappal a lagzi előtt tetőzött. Amellett, hogy csak a Fogadó miatt nem lett anyagi kárunk, például tanú és játékvezető nélkül maradtunk. Szomorúságomban még a lagzi lemondása vagy elhalasztása is felmerült bennem, de szerencsére a feleségem elhessegette ezeket az ötleteket.

Mit javasoltok azoknak, akiknek a közelmúltban kérték meg a kezét? Hogyan érdemes kezdeni a szervezést?

Ramóna: Az első és legfontosabb a helyszín. Mindenképp úgy álljanak neki a szervezésnek, hogy figyelembe vegyék a helyszín adottságait, erősségeit és gyengeségeit. Ne éljék bele magukat olyan részletekbe vagy elképzelésekbe, amelyeket a helyszín nem tesz lehetővé akár stílusban, akár hangulatban.

Hogy sikerült a nagy nap? Minden úgy alakult végül ahogy Ti szerettétek volna?

Ramóna: Egyáltalán nem úgy alakult. De ettől függetlenül úgy gondolom, mindenki jól érezte magát, velem együtt. Most inkább nem kezdek bele, hogy mi nem sikerült úgy, ahogy elterveztem, mert nem érnék a végére. Minden menyasszonynak azt tanácsolom, hogy ha valami nem olyan lett vagy nem úgy alakult, mint ahogyan eltervezte, élesben már engedje el ezeket a dolgokat, mert ha a menyasszony nem érzi jól magát vagy bosszankodik valamin, azt a násznép is meg fogja érezni és ez rányomja a bélyegét a hangulatra. A násznép pedig úgysem tudja, hogy eredetileg mit akartál.

Gábor: Olyan ez, mint a legnehezebb egyetemi tárgy vizsgája. Bármennyi napod is van előtte készülni, úgysem lesz elég. Ez történt itt is, az utolsó napokban olyan szinten megszaporodtak a lagzival kapcsolatos teendők, hogy beláttuk: a rengeteg segítség ellenére, amit a családtól, barátoktól és a Belvárdi Fogadótól kaptunk, lehetetlen lesz minden egyes pillanatban és minden egyes négyzetcentiméteren olyan bulit csinálni, amilyet megálmodtunk. Egy kicsit talán túl is vállaltuk magunkat – ez most már így is marad. Kiválóan éreztük magunkat, szerencsére inkább ez marad meg az emlékezetekben.

Melyik momentum volt az amelyik a legemlékezetesebb számotokra?

Ramóna: A nyitótánc, mert azt vártam a legjobban és felemelő érzés volt, amikor menyasszonyi ruhában és öltönyben eltáncoltuk, amit Nemzeti Közszolgálati Egyetem parkjában gyakoroltunk.

Gábor: Az is elég emlékezetesre sikerült, amikor Enikő, a szertartásvezetőnk az előadás elején azt mondta, hogy túl fiatalnak találtam Ramónát, amikor megismertem, ezért nem akartam megrontani.